2009. november 15., vasárnap

Süni ökológiai gyerekmagazin 2009/5. szám (szeptember-október)



Kalandra fel!



Egy magazin életében az egyik legizgalmasabb pillanat az, amikor a készítői személyesen is kapcsolatba kerülhetnek az olvasóival. Azokkal az emberekkel, kisebb és nagyobb gyerekekkel, akik az útját kísérik, hónapról hónapra együtt kalandoznak vele az élővilág titokzatos, lenyűgöző világában.
Ez a pillanat a Süni magazin életében is bekövetkezett, amikor a Süni vetélkedőt mesebeli útjára elindította. A tarisznyába hamuban sült pogácsaként a tudásunkat raktuk � az út mentén, ahány állomáson majd megálltuk, mindig gazdagodni fogtok valamivel. És, ami a legfontosabb: megismerhetünk Titeket! Megláthatjuk, kik laknak a nevek mögött: valódi gyerekarcok, csillogó gyerekszemek, kicsi közösségek, akiket valami tapinthatatlan, de annál erősebb fonal köt össze, mint a damilszál a kláris gyöngyeit. Ez a különleges szál az érzelmi kapocs, amellyel az élő világ, a természet, az állatvilág képviselői iránt érzünk, éreztek. Az a felelősségérzet, idealizmus tart össze minket, amikor még erősen hisszük: nem mindegy, hogy hogyan élünk, nem mindegy, hogy milyen döntéseket hozunk majd az életünkben.
Biztos vagyok benne, hogy azok a gyerekek, akik részt vettek ezen a vetélkedőn (és azok is, akik az idei Süni vetélkedőre jelentkeznek), remek emberek lesznek, ha felnőnek, és személyes életükkel is példát mutatnak a körülöttük élőknek. Nem lesznek a virtuális tér, a digitális világ kiszolgáltatottjai: bölcsen használják fel a javakat, amelyeket a jelen világ kínál, de nem kerülnek függésbe tőle, és nem használják le a kincseket, amelyet ez a különös, kék bolygó (még!) nyújtani tud nekünk.
Adjatok hírt egymásnak, fogjatok össze, induljatok el az úton, mert minél többen leszünk, annál inkább gazdagodunk majd! Ezek a jó gondolatok, erők összeadódnak, és talán egyszer majd hálóként tudják tartani a világunkat.
Találkozunk!
Mirtse Zsuzsa
főszerkesztő
 

A tartalomból:


Címlapon: Sárga-kék arapapagáj
Süni 2009 05
A papagájok a legértelmesebb madarak közé tartoznak. A megtanult szavakat azonban többnyire csupán szajkózzák, az értelmükkel nincsenek tisztában. Ezt a szép arát egy svédországi madárparkban fotózta le Kovács Zsolt.


Az élet iskolája
Kalotás Zsolt felvétele

Szeptember az iskolakezdés ideje. Mi más is lehetne központi témánk, mint a tanulás? Bankó Éva segítségével bepillantást nyerhetünk az agyunk rejtelmeibe, megtanulhatjuk, hogyan is zajlik a tanulás folyamata a fejünkben, mi mindent tanulnak az állatok, és hogy miért is jó okosnak lenni.


Kutyaiskola
Fodor Péter felvétele
A gyerekek az iskolában írni, olvasni, számolni tanulnak - de  miért kell a kutyáknak suliba járniuk? És vajon óvodába is járnak? Járnak bizony, és amit ott tanulnak, az még fontosabb, mint az iskolai tananyag! Mirtse Áron néhány jó tippet ad ahhoz, hogy miként oktasd a kutyádat  - hiszen itt Te vagy a tanár!


A megrázó valóság
Szűcs László felvétele
A civilizált emberiség élete elképzelhetetlen villanyáram nélkül: a világítás még csak megoldható ideig-óráig gyertyával, de árammal működik a hűtőszekrény és a többi háztartási gép is, a számítógépről nem is beszélve. Szűcs László azonban most elárulja, hogy az állatvilág sem nélkülözheti az elektromosságot: az élő szervezet is azzal működik!


Tihany kövein
Bodó Szilvia felvétele
Tudtad-e, hogy a Tihanyi-félsziget nemcsak a híres apátságnak ad otthont, hanem a Balaton kutatásával foglalkozó tudományos intézetnek is? A hatalmas tó ökológiai viszonyaiba, a vízi élővilág titkos összefüggéseibe és a félsziget botanikai érdekességeibe enged bepillantást sorozatának következő részében Bodó Iván.


VíziRigóPohár
Szűcs László felvétele
A vízirigó énekesmadár, amely a hegyvidéki vízfolyások, vízesések közelében fészkel, és a patakban keresi táplálékát. A rigópohár pedig egyike a legszebb orchideáinknak, és szintén hegyvidéken él. Szűcs Lászlónak egy felvidéki fotóstúrán sikerült mindkettőt lencsevégre kapnia.


Kalandra fel!
Hegyi Sándor felvétele
Az idén is indul a Süni vetélkedő, melyet lapunk szerkesztősége az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központtal közösen rendez meg, immár országos szinten. Szervezz csapatot, és jelentkezz, ha Te is szeretnél részt venni azokban a kalandokban, amelyekből Fuchs Adrienn beszámolója ad rövid ízelítőt. (részletes információ: www.goncol.hu)


Poszteren: "Piszkos 12" fotókiállítás
Guti László felvétele
A Budapesti Állatkert és a Göncöl Alapítvány közös fotópályázatot hirdetett meg, az EAZA ragadozó-védelmi kampányához csatlakozva. A díjazott képekből nyújtunk ízelítőt, a pályázat anyagából készült fotókiállítás szeptember 30-ig látható a Budapesti Állatkertben.


Mit csinál egy tanár az Állatkertben?
Golovanova Bea
Miféle csodalény a zoopedagógus? Az elképzelt ismertetőtáblán jót mulathatsz, de ilyen táblával persze nem találkozhatsz egyik állatkertben sem. Igazi, eleven zoopedagógussal viszont igen: például Golovanova Beával, akitől most megtudhatod, hogy mit csinál egy tanár az Állatkertben, és hogy milyen programokon vehetnek részt az iskolás csoportok az ősszel.


Nyárvégi hírek az Állatkertből
Bagosi Zoltán felvétele
Kis mérgeskígyók jöttek a világra és máris életveszélyesek. Krokodilbébik keltek ki a tojásból, amire harminc éve nem volt példa az Állatkertben. Az elefánt lábán fekély keletkezett, amelyet különleges fénnyel gyógyítanak � az állatkerti újdonságokról Hanga Zoltán számol be.


Aki elhozta nekünk a tengert
Kenéz György felvétele
A tenger csodálatos világa sokakat vonz, és ma már egyre többeknek adatik meg a lehetőség, hogy a víz alá merüljenek. Kenéz György azonban a könnyűbúvárkodás első hazai úttörői közé tartozik. Első búvárfelszerelését és fényképezőgépének vízhatlan tokját saját maga készítette, és tele van izgalmas emlékekkel abból az időből, amikor még tiszták voltak a vizek�


Dingó-dolgok
Kovács Zsolt felvétele
A dingót Ausztrália vadkutyájaként szokás emlegetni. Kovács Zsolttól azonban, aki maga is járt Ausztráliában, megtudhatjuk, hogy dingók nemcsak az ötödik kontinensen élnek. Érdekes részleteket ismerhetünk meg e szívós, sárga kutya múltjából: még az sem kizárt, hogy valamennyi házi eb ősét, a kutya és a farkas közti hiányzó láncszemet tisztelhetjük benne!


10 dolog, amit semmiképpen NE tegyél a kutyáddal
Mirtse Áron rajza
A kutya a legrégebbi háziállatunk, mégis sok mindent nem tudunk róla, és rengeteg a tévhiedelem. Szinte mindenkiben él egy kép arról, hogy a nagyapja egykor miként tartotta vidéken a házőrzőjét, de az, hogy valami évszázadokon át szokás volt, még nem jelenti azt, hogy meg is felel az állat igényeinek - erre hívja fel a figyelmet írásban és rajzban Mirtse Áron.


Felhőbefőtt
Kovács Gyula felvétele
Ha újrahasznosításról esik szó, először mindenki a hulladékra gondol. Ez rendjén is van így, ám a papíron, műanyagon, fémen kívül mást is lehet újrahasznosítani, és ezzel a környezetet védeni, kímélni: például az esővizet! Kovács Gyula azoknak ad tippeket, akik hajlandók egy kicsit barkácsolni annak érdekében, hogy a felhők termését eltegyék szárazabb napokra.



Hátlapon: Földanya ékességei
Hegyi Sándor felvétele
Közérdekű múzeumi gyűjteménnyé nyilvánították a Göncöl Ház földtani kiállítását. Gyere el Vácra, és gyönyörködj Te is a szépséges ásványokban és kövületekben!






2009. augusztus 23., vasárnap

Süni ökológia gyerekmagazin


Megjelent a Süni ökológiai gyerekmagazin legújabb száma!
Olvass és játssz velünk!

Reggel felkelünk, beütjük a pin-kódot a telefonunkba (ha jött üzenet, muszáj megnéznünk!), aztán iskola, utána haza, lecke – nem, előbb gyorsan lehívom az email-jeimet (hátha, hátha, hátha!) – utána közösségi portálok, na még egy kicsi, csak tényleg öt percre, de jaj, négykor kezdődik a tévében a… mi is? Talán lényegtelen, de tegnap is láttuk, tehát ma sem hagyható ki! Mert kimaradunk valamiből – titokban ettől félünk, talán. Félünk, emiatt zavarosan cselekszünk, de mégis, napközben valódi, hús-vér emberekkel, gyerekekkel találkozunk.Most nyár van, július hava. Szeptemberig nem fogjuk látni azokat, akikkel egész évben együtt vagyunk. Helyettük beszivárog a mobil, az internet, és úgy csinálunk, mintha minden rendben lenne. Mi lenne, ha mindettől megszabadulnánk egy kicsit? Ha az összes digitális ketyerét egyszerűen nem kapcsolnánk be? Mitől félünk? Hogy akkor nem jön üzenet attól, akitől várjuk? Hát… mondja el Neked! Élőszóban, a szemedbe nézve.Mi lenne, ha találkoznánk egymással, most, amikor van időnk? Csak úgy összejönnénk, mint régen az emberek: beszélgetnénk, járkálnánk erre-arra, bármilyen park jó erre, vagy a kis tó partja, vagy az erdő széle, kinek mi a praktikus. És közben lehet nézegetni a vizet, a madarakat, nézni, hányféle virág is nyílik a mezőn (mondd csak, hánynak tudod a nevét?), és eszünkbe fog jutni, hogy: élünk. Hogy most élünk valójában.
Nyáron mindig szomorúan gondolok a magányos gyerekekre, akiknek nem jut másik gyerek. Maradnak neki a számítógépes szörnyek, képességfejlesztéssel hitegető virtuális játékok, nevelhető cyborg-állatok – és nyár végére nemcsak az izmok tűnnek el, hanem odabent, a lélekben is valami.

Ne hagyd, hogy így legyen!

Mirtse Zsuzsa főszerkesztő

A tartalomból:

Címlapon: Irwin, a sárkány

A Budapesti Állatkert komodói varánuszáról Bagosi Zoltán készítette ezt a vonzó portrét.

Hőség
Ha süt a nap, az ember azt mondja: jó idő van. Ha még melegebb lesz, már a strandra kívánkozunk? De mi van, ha még tovább fokozódik a hőség? Az állatvilág számos jól bevált ötlettel rendelkezik arra az esetre, amikor már sok a jóból – ezeket ismerheted meg Mirtse Áron írásából.

Vakáció a halásztanyán
A horgászat az egyik leginkább természetközeli szabadidős elfoglaltság. Az ember ül a tóparton, csendesen, bottal a kezében, és miközben a halakra vár, nyitva tartja a szemét, hiszen a természet csodái ott zajlanak le körülötte. Bodó Iván egy kis horgászatra hívja meg az Olvasót a Balaton melletti halásztanyára.

A tűz növényei
A nyári hőség idején az erdőre komoly veszély leselkedik: a tűz. Elég egy eldobott cigarettavég, és fellángol az avar. Barta István azonban most egy olyan helyre kalauzol el, ahol a természet normális rendjéhez tartoznak a rendszeres erdőtüzek. A növények megtanultak védekezni ellenük – egyesek még hasznot is húznak belőle!

Hol laknak Buborék?
Melyik a legfrissítőbb ital a nyári hőségben: a friss forrásvíz, vagy a szénsavtól „bökős” szóda? Kovács Gyula az utóbbira esküszik, már csak azét is, mert a hagyományosan előállított „szikvíz” palackját újra lehet tölteni. A forrásvizet pedig ne pillepalackban keresd, hanem ott, ahol a felszínre tör: a természet lágy ölén!

Négy évszak, két évszázad
Láttad már a szentjánosbogarak táncát? Az Alcsúti Arborétumban meglesheted, ha jókor érkezel. De máskor is, az év bármely szakában érdemes felkeresni a varázslatos kertet. Ne hagyd otthon a fényképezőgépedet sem, hiszen fotópályázaton is részt vehetsz – erre figyelmeztet Kovács Gyula.

Csacsiparadicsom
Ha Sümegen jársz, a vár mellett ne felejtsd el megnézni a kis állatbemutatót sem! Láthatsz ott különféle lófajtákat, sőt egy tevét is, és megsimogathatod a kedves, nagyfülű csacsikat, ahogy Kovács Zsolt is tette.

Madáridőnapló
Aligha van olyan gyerek e hazában, aki sose hallotta volna még Schmidt Egon nevét, hiszen írásai már az általános iskolai tankönyvekben is megtalálhatók. Irodalmi munkájáért az idén Kossuth-díjat kapott a madarászok nagymestere, akitől azt is megtudhatjuk, mit érdemes feljegyezni a madarásznaplóba.


A Süni 2009/4. számának fotóit fényképezte:
Bacsó Krisztina, Bagosi Zoltán, Balogh István, Barta István, Bodó Iván, Czéher György, Cservenák Péter, Dudda Roland, Fodor Péter, Forrásy Csaba, Halász Ferenc, Haraszti Anikó, Dr. Kalotás Zsolt, Kenéz György, Király Veronika, Kovács Gyula, Kovács Zsolt, Kovalcsik Tamás, Mirtse Áron, Oláh Csaba és Szűcs László. A cikkek grafikai illusztrációi Mirtse Áron munkái. A rejtvényeket Buzay István készítette.
Blog Widget by LinkWithin